Nem kudarc, csak érettség

„Hibáink beismerése nem jelenti azt, hogy kudarcot vallottunk. Vállaljuk a felelősséget saját helytelen cselekedeteinkért! A felelősségvállalás nem a kudarc, hanem a lelki érettség jele.” – Gary Chapman

Sokszor összeroskadunk, mert nem pont úgy alakulnak a dolgaink, mint ahogyan előre elképzeltük. Ahogy mondani szokták:

„Homo proponit, Deus disponit.”, azaz „Ember tervez, Isten végez.”

A célkitűzésnél sokan beleesnek abba a hibába, hogy kitűzik a végcélt, ahová el akarnak jutni, és lépésről lépésre megtervezik az odavezető utat is, amihez sziklaszilárdan ragaszkodnak, és ha ez nem jön be, kudarcként élik meg (ami óriási mennyiségű stresszt okoz)… miközben a célmegvalósítás egyik fontos momentuma, hogy ismerd a célod, vagyis tudd, hogy MIT? akarsz megvalósítani, és mással NE törődj!

Ez kiemelkedő fontosságú!

Persze lehet elképzelésed az odavezető útról is, de ha nincs, az sem baj, ugyanis a HOGYAN? automatikus megjelenik életedben, ha nincs benned a célodat illetően önszabotázs (vagyis ha tudatosan – de leginkább „nem-tudatosan” – nem korlátozod önmagad) és nyitott vagy és hajlandó vagy cselekedni.

Nem mondom, hogy ezeken túl nem léteznek finomságok a célmegvalósítás folyamatában, de ha EZ megvan, akkor sok felesleges tehertől szabadulhatsz, és gyorsabban érhetsz célba.

Kövess minket a Facebookon, vagy kérd a Napi Inspirációkat, hogy további segítséget adhassunk célkitűzés és célmegvalósítás terén.


[fblike]