“A barátság ott kezdődik, amikor kérni sem kell, teszed, amit helyesnek tartasz, hogy jó legyen a barátodnak.” – Carl Bora
Könnyű azt mondani valakire, hogy „ő a barátom”. Emlékszem, hogy amikor ovisok voltunk, egyik nap Sanyival barátkoztam, aztán Attilával. Szinte minden héten más volt „a legjobb barátunk”. Nekem is.
De amikor kezd benőni a fejünk lágya, amikor az emberi kapcsolatok túlnyúlnak azon, hogy ki milyen kisautót adott kölcsön hétvégére, amikor már megvívtunk egy-két kisebb, talán nagyobb csatát is, a barátság már nem arról szól, hogy az adott pillanatban ki tűnik a legszimpatikusabbnak, és aki szebbet, jobbat, hangzatosabbat tud mondani, a mellé állunk.
A barátság ennél egy picit többről szól. Vagy legalábbis másról.
A barátság kezdetben még nem is feltétlenül tűnik annak. Bár ilyen is van. De kitartunk mellett. Ő is mellettünk. Nem kell ehhez neki adni, vagy tennie valami extrát. Egyszerűen csak van. Sokszor (szinte mindig) fél szavakból is megértjük egymást. Ha bajban van, kiállunk mellette. Segítjük, támogatjuk. És legtöbbször csupán csak jól érezzük magunkat vele. Bízunk benne, és ő is bennünk.
Ha megkérjük valamire, szó nélkül megteszi. De lehet, hogy szólni sem kell.
Te mit teszel a barátodért?
A két dándog története
Lily-nek a szemeit egy elengedhetetlen orvosi beavatkozás során el kellett távolítani. A vak dán dogot egy másik, Maddison „karolta” fel, és már közel 6 éve elválaszthatatlanok.
Nézz meg róluk egy rövid összeállítást:
További inspirációkat olvashatsz ITT!
[fblike]
Igazán meglepő, hogy a kisgyerekek megtanulnak járni, kanállal enni, beszélni. Sikert sikerre halmoznak. Ennek ellenére mégis túl sok felnőtt élete - saját bevallásuk szerint - tele van keserű kudarccal.