Te mennyire akarod a győzelmet?A kép forrása: http://t7.hu/yvf

„Ha megvan benned a győzelem akarása, máris félúton vagy a sikerhez; ha ez hiányzik, félúton vagy a kudarchoz.” – David Ambrose

A pozitív gondolkodás, a győzelem akarása önmagában még kevés. Nem elég akarni. Kell cselekedni is. Viszont a gondolataink, mindaz, amire a figyelmünket irányítjuk, meghatározzák, hogy mikor mit teszünk. Amikor elhatározod, hogy nyerni fogsz (akarsz, szeretnél), akkor ez a szikra plusz energiával tölt fel, plusz lehetőségek észrevételére ösztönöz.

Azonban, hogy nincs meg benned a tűz, ha valójában nem is akarsz nyerni, akkor lagymatag lesz az is, amit teszel.

Most képzeld el, hogy egy maratoni futó odaáll a rajthoz, és nincs benne semmi motiváció, tulajdonképp nem inspirálja semmi sem arra, hogy teljesítse a távot, mi fog történni vele? Az első holtponton kiszáll!

Ezért is fontos a „győzelem akarása”: továbblendít a holt ponton.

Megjegyzésként azért jó ha tudod, hogy a győzelem, a nyerés, amiről ez a bejegyzés szól, nem feltétlenül egy futóverseny (vagy bármi más) első helyének megszerzését jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy amit te magad elé, mint cél kitűztél, azt elérd, vagyis a benned esetlegesen fennálló korlátokat ledöntve legyőzd a régi énedet, és ezáltal felfedezhesd képességeidet. Valamint…

…a „győzelem akarása” egyben egy fokmérő is. Nem csak IGEN, meg NEM létezik, hanem léteznek fokozatok is. Ezek a fokozatok az önbizalom mértékétől (is) függnek. Ha csupán icipicit szeretnél csak nyerni, pl. lefutni a maratont, vagy elnyerni egy állást, létrehozni valami újat… akkor ez (ezen a területen) picit alacsonyabb önbizalomra enged következtetni.

Mit lehet tenni?

Ha szeretnél több győzelmet, inspiráld magad. Ehhez jó ha tudod, hogy egyáltalán MIÉRT akarod azt a valamit elérni, megvalósítani. Minél több, akár apró győzelmet is elérsz, lassan (de sok esetben gyorsabban is) el kezdi feljebb tolni az önbizalmat, vagyis önbizalom fejlesztő hatású.

Ha több, pontosabban magasabb önbizalmat szeretnél életed valamely területén, kezdj el célokat kitűzni, és azokat komolyan véve, cselekedni. Nem kell, hogy az elején gigantikus, szinte megvalósíthatatlan céljaid legyenek, hiszen abba igen könnyen beletörhet a bicskád, és akkor nem önbizalom növelésről, hanem csökkenésről beszélhetünk.

Kezd hát kicsiben!

Persze azért nem annyira kicsiben, hogy még kihívást se okozzon. Ha eddig max. 1 km-t futottál, akkor nem 20 km-rel kezd el az edzéseket, csupán másféllel, majd kettővel folytathatod. Ha eddig 1 millió forintos bevételt produkált a céged, nem biztos, hogy a következő hónapra 10 milliós forgalmat kell kitűzni, de a 10-20%-os növekedés, vagy pl. másfél millió már jó lehet.

Folytatás

Ha most úgy érzed, elakadtál, írj nekünk ITT, vagy olvasgasd a Napi Inspirációkat, esetleg várd meg, míg hamarosan elérhetővé válik a 3 perc alatt kitölthető Önbizalom Index. (Persze addig is érdemes a Napi Inspirációkat olvasnod.)


[fblike]